A mozgás Szabadság, a szabadság Öröm!

A mozgás Szabadság,
a szabadság Öröm!

„Mindannyian igényeljük ebben a rohanó világban, hogy kellő figyelmet fordítsanak a panaszainkra, megértsék, föltárják, segítsenek nekünk abban, hogy betegségeink, fájdalmaink orvoslásra kerüljenek. A ZöldKlinika gyógycentrumot azzal a céllal, azzal az  irányultsággal hoztuk létre, hogy legyen egy hely, ahol van kellő idő, ahol van kellő megértés és szakértelem ahhoz, hogy a hozzánk forduló betegek elégedetten, gyógyultan élhessék az életüket.”

Dr. Bujdosó Mihály

ortopéd –traumatológus főorvos

Zöldklinika Kft. ügyvezető igazgatója

Ortopédiai-mozgásszervi szakrendelés

Már 2 hónapos kor után van lehetőség ultrahang berendezéssel a csípők fejlettségének megállapítására. Fizikális vizsgálattal együtt komplex képet kapunk a csecsemők csípőizületi megítéléséhez. Ha szükséges, ez a vizsgálat többször is ismételhető, és nincsenek káros hatásai a babára nézve.

Felnőttek vizsgálata: 

A felnőtt korosztályt már sok olyan elváltozás érinti, melyek eredete korábbra nyúlik vissza, részben szerzett kórképek, melyeket kísérő betegségek vagy foglalkozásból eredő túlterhelések is súlyosbíthatnak.
Gyakori sérülések után is maradhatnak vissza olyan állapotok, melyek izületi mozgászavart vagy fájdalmakat okozhatnak. A fizikális vizsgálatok és a kezelési terv mellett szükség lehet további vizsgálatokra is, melynek összeállításában és értékelésében is segítünk.
Amennyiben adott elváltozások kivizsgálása után szükséges műtéti tervezésben és annak megszervezésében is segítséget nyújtunk.

Idősek vizsgálata:

 Az időskorra jellemzően a kopásos, más néven „degeneratív” állapotok jellemzőek. Egy-egy gyulladásos jellegű megbetegedés pedig ebben a korosztályban már komoly fájdalmakat és mozgási nehezítettséget is okozhat. Felerősítheti a meglévő panaszokat, és sokszor külön odafigyelést, gondozást igényelnek.
Mivel sok esetben egyéb betegségek miatt is gyógyszert szednek vagy szervi elváltozásaik vannak, fontos a pontos diagnózis felállítása és a kezelés megtervezése, lehetőség szerint együttes stratégia kialakítása a családtagokkal.

Gyermekek vizsgálata: 

Óvodás és iskoláskorban gyakoriak a járási zavarok, a lábtartási elváltozások, lúdtalp, és egyéb elváltozások. Vizsgálatunk mellett életmód, torna kezelés illetve a szükséges segédeszközök megbeszélése és kiírása is megtörténik.

Kamaszkorúak vizsgálata:

A kisiskolások és a kamaszkorúak esetén változatos panaszok jelentkeznek, részben tartási hibák és gerincferdülések, az izületi terhelésekből származó csípő, térd és boka, lábszárfájdalmak. Vizsgálattal, kezelési és életmódtanácsokkal segítünk, és ha kell rendszeresen ellenőrizzük ezen állapotokat. Megítélésre kerül gyógytorna szükségessége, akár az időleges felmentés is. Gyógyszeres kezelést csak indokolt esetben indítunk el. Ha lehetséges természetes gyógymódokat javaslunk és kontrollált, szülőket is bevonó kezelést választunk. Ma már a gyermekek keveset mozognak, ezért fontos a kezelés során a szülőkkel együttműködnünk.

Az ortopédiai-mozgásszervi panaszokkal hozzánk fordulók esetében a legkorszerűbb fájdalomcsillapító eljárást kívánjuk megvalósítani, ez a lökéshullám vagy ESWL kezelési technika. Ezzel a kezelési módszerrel olyan makacs, krónikus ízületi és izomfájdalmak kezelhetőek, melyet máshol nagyrészt csak invazív módszerekkel, injekciós kúrákkal, röntgen besugárzással vagy műtéttel kezelnek.
Az eljárás mögött innovatív korszerű technika és számos nemzetközi referencia áll.
Megyénkben ez az első ilyen korszerű berendezés. Kérjük, jelentkezzen be ortopédiai vizsgálatunkra, ahol az állapotfelmérés után meg tudjuk tervezni személyre szabott kezelési tervét.

4400 Nyíregyháza, Hősök tere 12. fsz. 2.

Email cím: info@zoldklinika.hu

Zöldklinika Kft.  2017. ©

Adatvédelmi nyilatkozat

Telefon: +36/30-646-6584

Oldalunk cookie-kat („sütiket”) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Ok

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és megajándékozzuk egy 3000Ft-os kedvezmény kuponnal, melyet 30 napig beszámítunk az ön kezelésének az árába.

* kötelező mezők

Sikeresen feliratkozott! Kérjük erősítse meg feliratkozását az általunk küldött emailben írtak szerint!

Ne maradjon le a legfrissebb Bemer hírekről! Rendszeresen új és új tapasztalatokkal gazdagodunk, amit szívesen megosztanánk Önnel! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

* kötelező mezők

Sikeresen feliratkozott! Kérjük erősítse meg feliratkozását az általunk küldött emailben írtak szerint!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és a negyedik kezelése után megajándékozzuk egy ajándék, ötödik kezeléssel! A kupont emailben küldjük! A hírlevélről bármikor leiratkozhat!

* kötelező mezők

Sikeresen feliratkozott! Kérjük erősítse meg feliratkozását az általunk küldött emailben írtak szerint!

Ne maradjon le a legfrissebb Ortopéd szakrendelésünkhöz kapcsolódó hírekről! Rendszeresen új és új tapasztalatokkal gazdagodunk, amit szívesen megosztanánk Önnel! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

* kötelező mezők

Sikeresen feliratkozott! Kérjük erősítse meg feliratkozását az általunk küldött emailben írtak szerint!

Share This